Tündérmetallady káosza

„Hosszú az út Pestig, kell vmi olvasnivaló. Csak úgy levettem a polcról ezt a könyvet,
nem is tudom miért pont ezt. A főszereplő fiatal férfi, a nagynénje nevelte fel, látszik. Magába zárkózó típus, képtelen saját korlátoltságán túllépni, nőt meztelenül még csak újságban látott. Hobbija a lepkegyűjtés. Egy nap rátalál A Tökéletes Példányra. Miranda. Évekig követi a nőt, a kattant agyában arról álmodik, h mivel nem meri leszólítani, elrabolja, a pincében tartja, és végül a nő beleszeret. Az álom egyre valóságosabb, lassan a terv is megszületik...Először azt hittem, egy szokásos filmes sztorival állok szemben, de kiderült, h sokkal jobb. Az első részben az őrült mesél, tök fura a gondolatait olvasni, a második pedig Miranda naplója. Először a szokásos dolgokat írja le, fél, menekülni akar, végül a valóság elől az álmodozásba menekül. Tök jó gondolatokat fogalmaz meg, élvezet olvasni. A pasi amúgy nem veri, nem is molesztálja, Miranda ezért még jobban fél tőle, mert sosem tudja mikor bukik ki belőle az állat. Ami végül bekövetkezik. Fred először csak azt ÁLMODJA, h megveri Mirandát, később kezd felszínre törni a brutalitása és perverziója. Először maga előtt is szégyelli, aztán már azt hiszi JOGA van büntetni Mirandát, mert az nem viselkedik úgy, ahogy ő akarja. Egyszer például odakötözi az ágyhoz, levetkőzteti, és mindenféle mocskos képeket készít róla. Mellesleg impotens. Volt egy idő, mikor úgy voltam vele, kidobom az egész k*rva könyvet a vonatablakon, ez a Fred tipikusan az az ember, akitől kinyílik a bicska a zsebemben, és egyszerűen addig ütném, amíg lélegzik.
Pár nap múlva végeztem a könyvvel. Már nem voltam benne biztos, h jól tettem, h elolvastam. Mikor befejeztem, csak ültem az ágyamon, vmi gunyoros mosollyal az arcomon, és csak azt tudtam ismételgetni magamban, Ilyen nincs, ilyen nincs. Mikor végre megnyugodtam, h legalább Miranda lelke valamelyest megnyugvásra talál, és Fred mégsem kaparja el egy erdő közepén a megalázott hulláját, jött a csavar. Gusztustalan. Ez a Fred egy őrült. Dühítenek a hülye emberek, mert hiába a szép szó, az észérv, ha már a fejét vered a falba, akkor sem ért meg, mert olyan korlátolt. Én meg nagyon tudom magam túráztatni az ilyeneken. Aztán meg írtó dühös lettem. Szerettem volna törni zúzni, beleverni a falba, de túl gyáva voltam hozzá, féltem, h fájni fog. Úh tehetetlenségemben csak járkáltam a lakásban mint egy állat a ketrecben, ilyen nincs, nem létezik, nem lehet, h legyen!! Olyan valóságos. Fredek járkálnak köztünk, fényes nappal. Megijedtem mikor a tükörbe néztem. Egy idegent láttam benne. Ilyen nincs, ilyen nincs. Ez egy könyv. És nekem túl kell jutnom rajta. Butaság. Fel vagyok zaklatva. Aludni akarok. Vagy inkább hallgatok zenét. Úgy érzem hányok mindentől.”

 Mi ez? John Fowles, Lepkegyűjtő. Ez három éve volt. Azt hiszem elolvasom megint.